9. Fejezet: SZÖVEGKEZELÉS: OLVASÁS ÉS HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS

• megkülönböztetni az elsődleges és másodlagos kérdéseket;
• megkülönböztetni a tényeket a kommentároktól;
• felismerni a leglényegesebb információkat;
• olyan fogódzókra támaszkodni az olvasott szöveg értelmezésekor, mint a címek, illusztrációk, tipográfiai eljárások (pl. félkövér, dőlt betűs szedés, aláhúzások, nagybetűk, bekezdések), és olyan beszédelemekre a hallott szöveg esetén, mint a hangsúlyok, a strukturális szerepű beszédszünetek elhelyezkedése, a hanglejtés stb.

• mind tartalmi, mind formai szempontból világos szerkezetű;
• a lényeges információ kizárólag vagy nagyrészt explicit formában van kifejtve;
• megértése nem vagy alig kívánja meg valamilyen – “az általános európai kultúrán” kívüli – idegen kultúra ismeretét;
• könnyen felfogható módon kerül közlésre.

Semmiféle útmutatást nem kívánunk adni a megértendő szövegek lexikájának a terjedelmével, illetve jellegével kapcsolatban. Ha a tanuló képes alkalmazni a “Kompenzációs stratégiák” című fejezet I. 1-6. és II. 1-5. pontjában felsorolt stratégiákat, akkor nincs is értelme, hogy korlátok közé próbáljuk szorítani azt a szókincset, melynek kezelése elvárható tőle. Ez fokozottan érvényes az olvasott szövegekre, ha a tanulónak szótár áll a rendelkezésére, és tudja, hogyan kell azt használni. Feltételezzük, hogy ezekkel a segédeszközökkel és egy olyan alapszókincs birtokában, amilyet anyagunkban javaslunk, lexikai téren a tanuló mozgástere – főleg, ha olvasásról van szó – elég tág az általunk meghatározott típusú szövegek kezeléséhez. A szókinccsel kapcsolatban egyetlen további – magától értetődő – megszorításra van szükség: nem várhatjuk el a tanulótól olyan lexikai egységek megértését, melyek jelentése az adott szövegkörnyezetben még akkor is homályos lenne számára, ha a szöveg az anyanyelvén íródott volna. Ez olyan lexikai egységek esetében fordulhat elő, melyek jelentése fogalmilag idegen a tanuló számára. Azonban elég valószínűtlen, hogy ilyenek előforduljanak a vizsgálódási körünkbe tartozó szövegekben.

Lehetetlen teljes listát adni azokról a szövegtípusokról, melyeket a küszöbszinten a tanulónak tudnia kell kezelni. Ennek ellenére, útmutatásul és példaként az alábbiakban felsoroljuk azokat a szövegtípusokat, melyek ezen a szinten különösen relevánsak a “Bővebb leírás” 1. és 2. pontjában szereplő szituációkkal és témakörökkel kapcsolatban. “Releváns”-on azt értjük, hogy “a tanuló szükségletei és érdeklődése szempontjából releváns”, és az “ezen a szinten” megszorítás azt jelenti, hogy kizárjuk mindazokat a szövegtípusokat, melyek valószínűleg a magyar nyelv sokkal magasabb szintű ismeretét követelnék meg a tanulótól, mint ami a küszöbszinten elvárható. Az utóbbi megszorítás értelmében például kizárjuk a “szabályok és rendelkezések” szövegtípust, amely gyakran egy igen formális, “hivatalos” regiszter ismeretét feltételezi.

OLVASÁS

A “Bővebb leírás” szituációihoz kapcsolódó szövegtípusok:

jelzőtáblák (pl. utcai jelzőtáblák), tájékoztatók (pl. hogyan kell telefonálni), hirdetmények, utasítások (pl. figyelmeztetések), plakátok, hirdetések, prospektusok, szórólapok, útikönyvek (szállodai kalauz, útikalauzok stb.); árlisták, menetrendek, számlák, jegyek; rádió-, televízió-, színházi és moziműsorok; jelmagyarázatok (térképeken), telefonkönyvek, űrlapok (kiszállókártyák, szállodai bejelentőlapok stb.); bolti feliratok, csomagolások feliratai (pl. szupermarketben), az árusító automatákon szereplő utasítások.

A “Bővebb leírás” témaköreihez kapcsolódó szövegtípusok:

A szituációkkal kapcsolatban már felsorolt több szövegtípuson kívül: magánlevelezés (levelek, képeslapok, táviratok) a hivatalos, félhivatalos levelezés egyes elemei (szállásrendelés visszaigazolása, értesítések stb.), újságok és magazinok informatív cikkei, időjárás-jelentései stb.

HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS

A hallás utáni megértésre javasolt szövegtípusok skálája jóval szűkebb, mint az olvasásra szánt szövegeké. Általában a szóban elhangzott szövegek megértését erősen korlátozza az időtényező: ezek ugyanis egyszeriek és lineáris jellegűek, így a hallgató nem tud visszamenni a korábban hallott részekhez, vagy épp olyan könnyen elgondolkozni a szöveg egészén, ahogy az írott szövegek esetében megteheti. Így irreális dolog lenne elvárni, hogy a hallás utáni szövegértés készsége elérje azt a szintet, amit az olvasott szövegek esetében meghatároztunk. Az olyan szövegeket, mint a rádió és – erős vizuális hátterüknek köszönhetően – főleg a televízió hírműsorai, részben a küszöbszintű tanuló is megértheti, azonban – tartalmi és formai kiszámíthatatlanságuk miatt – lényegük és/vagy legfontosabb részleteik megértésének általános készségét csak egy valamivel magasabb szinten lehet elvárni. Mindazonáltal a küszöbszinten lévő nyelvtanulónak is meg kell értenie a kifejezetten nem anyanyelvű közönségnek szánt – a szókincs, nyelvtan és kiejtés szempontjából ennek megfelelően összeállított – műsorok lényegét és számos lényeges részletét.

Hallás után megértendő szövegtípusok:

vasúti pályaudvaron, autóbusz-pályaudvaron, repülőtéren, repülőgépen, diszkóban, stadionban, popkoncerten stb. hangosbeszélőn bemondott közlemények, információk; telefonos információk (pl. automatikus tájékoztató szolgáltatások: időjárási és közlekedési viszonyok, orvosi szolgálat, menetrendek stb.); időjárás-jelentés (rádióban és tévében); közlekedési tájékoztatás (Útinform a rádióban); idegenforgalmi tájékoztatás (pl. hangos múzeumi kalauz); reklámszövegek (rádióban, televízióban, szupermarketben stb.); hivatalos személyek utasításai (rendőrség, vám, repülőgép stb.).

MEGJEGYZÉSEK

1. Minden szöveg feleljen meg a “Bővebb leírás” 3. pontjában szereplő utolsó feltételnek: könnyen felfogható módon kerül közlésre.

2. Leírásunk általános célkitűzés jellegéből következik, hogy nem soroljuk az elvárható szövegtípusok közé az újságokban és magazinokban megjelenő kritikákat, az elbeszéléseket, verseket, képregényeket, grafikonokat, folyamatábrákat stb., habár valószínű, hogy a küszöbszintű nyelvtudással rendelkező tanuló sok ilyesféle olvasnivalót is megértene. Annak érdekében, hogy kielégítsük a célcsoport egyes konkrét alcsoportjainak igényeit és érdeklődését, természetesen felhasználhatunk ilyen elemeket egy adott oktatási programban, leírásunknak egy adott alcsoport számára készült adaptációjában.

3. Leírásunk egy célkitűzés meghatározása, nem pedig egy oktatási program tartalmának ismertetése. Ezért, az első bekezdésben felsoroltaktól eltekintve, ebben a fejezetben nem foglalkozunk további olyan eljárásokkal, melyek segítséget nyújthatnak valamely szöveg megértése során. Ezen eljárások gyakorlása – ilyen a szöveg szegmentálása, az egyes részek közötti kapcsolatok megállapítása, kiemelés, jegyzetelés és jegyzetekkel való kiegészítés stb. – hasznos lehet egy olyan oktatási program keretein belül, melynek célja képessé tenni a hallgatót mindarra, amit célkitűzésünkben megfogalmazunk, azonban magának a célkitűzésnek az összetevőiként nem szerepelhetnek, mivel az, hogy az egyes tanulók milyen mértékben alkalmazzák őket a célkitűzés elérése érdekében, egyénenként változik. Ugyanígy az olyan stratégiák, mint a tulajdonnevekből, nemzetközi szavakból, a tanuló anyanyelvében vagy más, általa esetleg korábban tanult nyelvben meglévő rokon szavakból való következtetés, hipotézisek felállítása, szintén túlságosan eltérőek lehetnek ahhoz, hogy beférjenek egy általános célmeghatározás keretei közé. Mindazonáltal, ezeknek a technikáknak és stratégiáknak az ismerete, valamint az alkalmazásukban való jártasság fontos részét képezi annak, hogy hogyan tanuljunk (Lásd: 13. fejezet).