8. fejezet: TÁRSALGÁSI MINTÁK

 
Az egyes nyelvi funkciókat képviselő nyelvi formák előfordulhatnak önmagukban is. A parancsként elhangzó “Állj!” vagy a figyelmeztető “Vigyázz!” világosan mutatják ezt a lehetőséget. A nyelvi funkciók jelölői azonban többnyire összefüggő sor elemeiként jelennek meg. Az ilyen sorok rendszerint bizonyos szabályszerűségeket mutatnak elemeik sorrendjében. Így például a mentegetőzést nagyon gyakran valamilyen magyarázat követi: “Sajnálom, hogy elkéstem, de előbb el kellett mennem a fogorvosomhoz.” Az ilyen, többé-kevésbé szabályszerűen előforduló nyelvi kapcsolatokat mintáknak nevezhetjük. A monológokban is megjelenhetnek ilyen minták, legalább úgy, hogy egy figyelemfelhívó kifejezéssel kezdődnek, és a megnyilatkozás végét jelző kifejezéssel zárulnak. A tanuló részvételével folyó szóbeli kommunikáció során azonban a küszöbszinten nem annyira a monológok, mint inkább a két vagy kettőnél több résztvevő által folytatott párbeszédek kapnak hangsúlyt. Az ilyen párbeszédekben a résztvevők megnyilatkozásai bizonyos konvenciókat követve kapcsolódnak egymáshoz. Ennek megfelelően társalgási mintákról beszélhetünk. Az ilyen mintákra a variálhatóság jellemző, hiszen a beszélgetés menete különböző irányú lehet. Ennek ellenére – főleg ha egészen rövidek, mindössze két-három megnyilatkozásból állnak – e minták szabályszerűségei szintén meghatározhatók. Ilyen például a köszönés + visszaköszönés mintája, amikor két ember találkozik az utcán. A küszöbszinten a tanuló számára fontos társalgási minták döntő többsége azonban variálható.

Számos párbeszédtípus (amelyeknek valójában kettőnél több résztvevőjük is lehet) explicit vagy implicit módon megjelenik anyagunkban. Ezekben olyan társalgási minták fordulnak elő, amelyek bizonyos mértékben előre láthatók, s főként a következő kommunikációs helyzetekhez kapcsolódnak:

Az 5. fejezet tartalmazza a nyelvi funkciók témakörök szerinti felsorolását, s bemutatja e funkciók szokásos kifejezőeszközeit, melyeket a verbális érintkezés során felhasználunk. Nem tartottuk szükségesnek, sőt kívánatosnak sem, hogy megkíséreljük részletesen felsorolni a tanuló által használandó társalgási mintákat.

Mint jeleztük, a mindennapi életben még a legmegszokottabb dolgok, ügyek intézésének menete sem látható előre teljes mértékben. Valószínű, hogy számos feltétel megléte kell ahhoz, hogy valamely ügyet sikeresen elintézzünk. Egy bonyolultabb ügyintézés több olyan tárgyalási szakaszt foglalhat magába, amelyben hosszasabb szóbeli kommunikációra van szükség. Egyszerűbb esetekben sok minden szavak nélkül történhet, s ilyenkor a verbális érintkezés mindkét fél részéről csak néhány szóra korlátozódik. Az utazással kapcsolatos teendőket például mindkét módon elvégezhetjük. Mindenki tudja, milyen érzés sorban állni valaki mögött, aki egy távoli helyre szándékozik utazni különböző közlekedési eszközöket véve igénybe, és válogat az útvonalak és az átszállási lehetőségek között, összehasonlítja a különböző jegykategóriák árait, persze különböző pénznemekben kell fizetnie, s szeretné felhasználni külföldi hitelkártyáját is stb. S eközben mi egyetlen dolgot szeretnénk: jegyet venni a következő állomásig az 5 perc múlva induló vonatra. És egyszerűen azt kívánjuk, bárcsak lenne ott egy jegyautomata; ez esetben nem lenne szükség szóbeli érintkezésre, helyette csupán egy írásos utasítássort kellene követnünk. Hasonló példákkal találkozhatunk üzletekben, éttermekben, szervizállomásokon, és az áruvásárlással vagy szolgáltatások igénybevételével kapcsolatos bármely más területen. Mindegyik esetben szükség van a szolgáltatások és/vagy áruk kiválasztására, igénybe-, illetve átvételére és kifizetésére. Ezeket a lépéseket megtehetjük személyes interakció keretében: több-kevesebb verbális eszköz igénybevételével; vagy “önkiszolgáló” módon, a technika segítségével vagy anélkül: az utóbbi esetben általában kiiktatjuk a szóbeli érintkezést, s csak írott utasításokra támaszkodunk. Hogy mi a teendő az egyes lépéseknél, lehet magától értetődő, mikor is egyáltalán nincs szükség a nyelv használatára, legfeljebb felületes nyelvi érintkezésre vagy rövid – a tárgyat nem érintő – társalgásra kerül sor a személyes kontaktusteremtés érdekében. Máskor viszont szükség lehet választásaink megfogalmazására, preferenciák kifejezésére, érvek és ellenérvek összevetésére, érdekellentétek feloldására, mielőtt meghozzuk döntéseinket a következő lépést illetően. S bármikor felléphetnek kommunikációs nehézségek, amelyeket megfelelő korrekciós eljárásokkal kell megoldani. Az ember mint társadalmi lény igen sok a szociális kompetencia körében tartozó szabályt követ, de csak kivételes esetekben válik szükségessé, hogy cselekvéseinek minden lépését nyelvi megnyilvánulásokkal is kísérje.

Mindenesetre:

• a szociális kompetencia szabályrendszere az európai társadalmakban nagymértékben közös. Természetesen ahol az érintkezést, az ügyintézést eltérő szabályok irányítják, az eredményes kommunikáció és együttműködés a különböző háttérrel rendelkező partnerek kölcsönös megértésén múlik (pl. van-e alku az árakról, s ha van, hogyan bonyolódik; kisebb szolgáltatásokért elvárnak-e borravalót stb.);
• az egyes lépések sorrendje nem kötött;
• az adott szituációtól és a kulturális szokásrendszertől függ, hogy a lépéseket nyelvileg explicit módon, vagy nyelvi eszközök igénybevétele nélkül tesszük meg;
• azok az eljárások, melyek segítségével a kívánt szolgáltatásokat vagy árucikkeket azonosítjuk, preferenciáinkat kifejezésre juttatjuk, elégedetlenségünket vagy egyetértésünket kimutatjuk és így tovább, nem kötődnek egy-egy adott szituációhoz (eltekintve a témára jellemző szavaktól, kifejezésektől). Ellenkezőleg, általánosíthatók, és szükség esetén szituációk széles körében rendelkezésünkre állnak. És éppen ez az alapelv a fogalmi/funkcionális szemlélet lényege, és ez különbözteti meg más, a szituációt központba állító megközelítésektől.

Általános séma vásárláshoz és szolgáltatások igénybevételéhez

Ez a szerkezet természetesen nem szigorúan lineáris. Éttermekben és szállodákban például a 4.5. lépés általában a 3.4. és a 3.5. lépések között következik, míg az áru/szolgáltatás kifizetésére szokás szerint csak az étkezés, illetve a szállodai tartózkodás végén kerül sor. Az 5.2. lépés elemei, ha egyáltalán sorra kerülnek, az egész séma bármely két szomszédos eleme közé beilleszthetők. A szupermarketek s más önkiszolgáló üzletek, éttermek, valamint az árusító automaták esetében a 2. és az 5. pont teljesen kimarad. Ugyanezekben az esetekben a 3.1.–3.6. és a 4.5.–4.6. lépések a vevő és az írott ismertetők, utasítások közötti csendes dialógus formájában zajlanak le, amit sok külföldi látogató, de olykor még az anyanyelvi beszélő is előnyben részesít, mint az interperszonális kommunikáció által okozott esetleges nehézségek elkerülésének stratégiáját.

Az egész folyamatban a 4. pont játssza a központi szerepet. Minimális interakció esetén csak 4.3. és 4.4. kerül sorra, és az is nyelvi eszközök igénybevétele nélkül.

Adott esetben természetesen a vásárlási szituációban, étteremben, szállodai szobafoglaláskor, utazási irodában stb. a bemutatottnál sokkal árnyaltabb, sokkal több nyelvi – esetleg nem nyelvi – eszközt igénylő interakciósorra van szükség, a fenti séma csak azt mutatja, hogy mindezekben a helyzetekben igen sok közös, így modellálható momentumot találunk.