7. Fej

A nyelvi formák rendszere

A. Hangok, betűk

1.                 A magyar hangrendszer
1.1.              A magyar hangrendszer fő jellemzői
1.2.              A magyar hangrendszer fonémái
1.2.1.           Magánhangzók
1.2.1.1.        A magánhangzók képzési helyük és módjuk szerint
1.2.2.           Mássalhangzók
1.2.2.1.        A mássalhangzók képzési sajátosságaik szerint
2.                 Az ábécé és a betűrend
2.1.              A magyar ábécé betűi
2.2.              A betűrend
3.                 Hangtörvények
3.1.              Magánhangzótörvények
3.1.1.           Magánhangzó-harmónia
3.1.1.1.        Hangrend
3.1.1.2.        Hangrendi illeszkedés
3.1.1.2.1.     Szabályos illeszkedés
3.1.1.2.2.     Rendhagyó illeszkedés
3.1.1.3.        Ajakműködés szerinti illeszkedés
3.1.2.           Magánhangzók találkozása
3.2.              Mássalhangzótörvények
3.2.1.           Mássalhangzók kölcsönhatása
3.2.1.1.        Jelöletlenek
3.2.1.1.1.     Hasonulás
3.2.1.1.1.1. Zöngésségi hasonulás
                A zöngésségi hasonulás összefoglalása
3.2.1.1.1.2. Igazodás
3.2.1.1.1.3. Teljes hasonulás
3.2.1.1.2.     Összeolvadás
3.2.1.1.3.     Rövidülés
3.2.1.1.4.     Nyúlás
3.2.1.1.5.     Hangkivetés
3.2.1.1.6.     Több változás együttes jelentkezése
3.2.1.2.        Jelöltek
4.                 Helyesírás, szótagolás elválasztás
4.1.              Helyesírási alapelvek
4.2.              Szótagolás, elválasztás
1. A magyar hangrendszer

1.1.	A magyar hangrendszer fő jellemzői:
1.1.1.	A magánhangzók képzésekor minden pozícióban tiszta, teljes értékű hangot ejtünk. A köznyelvi kiejtésben nincsenek diftongusok.
1.1.2.	A mássalhangzók ejtése is tiszta, azonban két vagy több mássalhangzó találkozásakor közülük egynek vagy többnek a kiejtése gyakran módosul. Ezeket a módosulásokat az írás általában nem tükrözi.
1.1.3.	A rövid és hosszú hangok ejtése világosan elkülönül, és szembenállásuk mind a magánhangzók, mind a mássalhangzók esetében jelentés-megkülönböztető értékű. Pl. el « él, öt «őt, hat « hát, kor « kór, elöl « elől, fiuk « fiúk, hal « hall, megy « meggy, pihenek « pihennek, sietek « siettek stb.
1.1.4.	Hosszú mássalhangzó nem állhat szó elején, egyébként a rövid és hosszú magán- és mássalhangzók bárhol előfordulhatnak a szóban.
1.1.5.	A szóhangsúly kötött, mindig az első szótagra esik.
1.1.6.	A hanglejtés alapvetően ereszkedő.
1.2.	A magyar hangrendszer 39 fonémából áll: 14 magánhangzóból és 25 mássalhangzóból.
1.2.1.	Magánhangzók:

Rövid magánhangzók			Hosszú magánhangzók
a		a, asztal, mama	á	[a:]	ár, ház, alá
e	[e]	e, ember, fekete	é	[e:]	én, kenyér, kávé
i	[i]	itt, kicsi	í	[i:]	ír, híres, sí
o	[o]	ott, komoly, no	ó	[o:]	óra, sós, jó
ö	[Ć]	öt, tükör	ő	[Ć:]	ő, ősz, előtt, kettő
u	[u]	utca, kutya, falu	ú	[u:]	út, húsz, hosszú
ü	[y]	ül, örül, menü	ű	[y:]	űr, fűt, könnyű

1.2.1.1.

A magánhangzók képzési helyük és módjuk szerint:

	magas (palatális)				mély (veláris)
	ajakkerekítéses (labiális)		ajakréses (illabiális)		ajakkerekítéses (labiális)		ajakréses (illabiális)
	rövid	hosszú	rövid	hosszú	rövid	hosszú	rövid	hosszú
felső nyelvállású	ü	ű	i	í	u	ú
középső nyelvállású	ö	ő		é	o	ó
alsó nyelvállású			e		a
legalsó nyelvállású								á

1.2.1.1.1.	Időtartam szerint lehetnek rövidek vagy hosszúak; a hosszúak ejtésének időtartama kb. kétszerese a rövidekének.
1.2.1.1.2.	A nyelv mozgása szerint:
1.2.1.1.2.1.	a nyelv vízszintes mozgása szerint lehetnek: magasak (palatálisak) és mélyek (velárisak);
1.2.1.1.2.2.	a nyelv függőleges mozgása szerint lehetnek: legalsó, alsó, középső és felső nyelvállásúak (egészen nyíltak, nyíltak, félig zártak és zártak).
1.2.1.1.3.	Az ajakműködés szerint lehetnek: ajakkerekítésesek (labiálisak) és ajakrésesek (illabiálisak).
1.2.2.	Mássalhangzók:

Rövid mássalhangzók			Hosszú mássalhangzók
b	[b]	bal, szabad, dob	bb	[b:]	abban, jobb
p	[p]	pad, apa, kap	pp	[p:]	szappan, csepp
d	[d]	diák, rádió, ad	dd	[d:]	eddig, vidd
t	[t]	tanul, sétál, siet	tt	[t:]	kettő, itt
g	[g]	gomb, magas, öreg	gg	[g:]	reggel, függ
k	[k]	kér, akar, ablak	kk	[k:]	akkor, csekk
v	[v]	vesz, kevés, név	vv	[v:]	avval
f	[f]	fekete, telefon, zsiráf	ff	[f:]	koffer, puff
z	[z]	zaj, haza, kéz	zz	[z:]	ezzel, hozz
sz	[s]	szeret, készít, lesz	ssz	[s:]	hosszú, rossz
zs		zseb, vizsga, rizs	zzs		rizzsel
s		sok, keserű, piros	ss		lassú, moss
h*	[h]	ház, sehol	hh	[h:]	ehhez
r	[r]	rend, sárga, kövér	rr	[r:]	erre, varr
l	[l]	lakás, ablak, asztal	ll	[l:]	olló, áll
j/ly	[j]	jó, sajt, vaj / lyuk, folyó, hely	jj/lly	[j:]	lejjebb, ujj; osztállyal, gally
dz	[dz]	edző, edz	ddz	[dz:]	eddzen, fogóddz
c	[ts]	ceruza, március, perc	cc	[ts:]	koccint, vicc
dzs		dzsem, menedzser, bridzs	ddzs		briddzsel
cs		csak, macska, nincs	ccs		öccse, meccs
m	[m]	magyar, lámpa, terem	mm	[m:]	semmi, gramm
n	[n]	nem, kanál, külön	nn	[n:]	onnan, lenn
ny	[nj]	nyár, kenyér, lány	ny	[nj:]	mennyi, könny
gy	[dj]	gyerek, lengyel, megy	ggy	[dj:]	poggyász, meggy
ty	[tj]	tyúk, kártya, ponty	tty	[tj:]	szivattyú, pötty

* szó (illetve szótag) végén a “h” igen ritkán fordul elő, és egy-két kivételtől eltekintve nem hangzik: pl. méh ® [mé], cseh ® [cse], méhről ® [méről]; de: ihlet ® [ihlet]

1.2.2.1.

A mássalhangzók képzési sajátosságaik szerint:

A képzés módja

A képzés helye

A hangszalag működése

Az akadály működése

zár

rés

zár-rés

folyékony

pergő

ajak

zöngés zöngétlen

b m (orr)
p

– –

ajak-fog

zöngés zöngétlen

– –

v f

– –

fog

zöngés zöngétlen

d n (orr)
t

z sz

dz c

l –

r –

fog-szájpadlás

zöngés zöngétlen

– –

zs s

dzs cs

– –

elülső szájpadlás

zöngés zöngétlen

gy ny (orr)
ty

j/ly –

– –

hátulsó szájpadlás

zöngés zöngétlen

g k

– –

gége

zöngés zöngétlen

– –

– h

– –

1.2.2.1.1.	Időtartam szerint lehetnek rövidek vagy hosszúak; a hosszú mássalhangzók ejtésének időtartama kb. kétszerese a rövidekének.
1.2.2.1.2.	A képzés módja szerint:
1.2.2.1.2.1.	A hangszalag működése szerint lehetnek zöngések vagy zöngétlenek;
1.2.2.1.2.2.	Az akadály működése szerint lehetnek: a) zárhangok (explozívák) b) réshangok (spiránsok) c) zár-réshangok (affrikáták) d) folyékony hangok (laterálisok) e) pergő hangok (tremulánsok)
1.2.2.1.2.2.1.	Három zárhang (m, n és ny) egyúttal az orrhangok (nazálisok) közé is tartozik.
1.2.2.1.2.3.	Az akadály helye szerint lehetnek: a) ajakhangok (labiálisok) b) ajak-fog hangok (labiodentálisok) c) foghangok (dentálisok) d) fog-szájpadlás hangok (posztalveolárisok) e) elülső szájpadláshangok (palatálisok) f) hátulsó szájpadláshangok (velárisok) g) gégehangok (laringálisok)

2. Az ábécé és a betűrend:

2.1.	A magyar ábécé betűi (a mássalhangzók megnevezésével) a, á, b (bé), c (cé), cs (csé), d (dé), dz (dzé), dzs (dzsé), e, é, f (eff), g (gé), gy (gyé), h (há), i, í, j (jé), k (ká), l (ell), ly (ejj vagy ellipszilon), m (emm), n (enn), ny (enny), o, ó, ö, ő, p (pé), r (err), s (ess), sz (essz), t (té), ty (tyé) u, ú, ü, ű, v (vé), z (zé), zs (zsé).
2.1.1.	Idegen (eredetű) szavakban és nevekben előfordul a q (kú), w (dupla vé), x (iksz) és y (ipszilon) betű is.
2.2.	A betűrend: elveiben és használatában általában megfelel a más nyelveken szokásosnak. Gyakran alkalmazzuk szótárak, szójegyzékek, lexikonok, enciklopédiák, címjegyzékek, névsorok, katalógusok stb. esetében.
2.2.1.	A betűk alapsorrendje megfelel a magyar ábécé felsorolásának (Lásd fentebb: A/2.1.). A q, w, x és y betűk a következő módon sorolhatók be: ... p, q, r ... ... v, w, x, y, z, zs.
2.2.1.1.	A rövid és hosszú magánhangzók között a betűrendbe soroláskor általában csak akkor teszünk különbséget, ha az utánuk következő rész azonos (ez utóbbi esetben a hosszú magánhangzós forma a besorolásban követi a rövidet), és ebből a szempontból az “a” és “á”, illetve “e” és “é” hangokat is rövid–hosszú párnak tekintjük: pl. “ad, áll, ár, asztal, át, az”; “kád, kar, kár, kard, káros”; “kéz, kezdet, kezel, kezes, kézi”; “őr, öreg, őriz, örök”.
2.2.1.2.	A mássalhangzók besorolásakor az egy- és kétjegyű hosszú mássalhangzókat (bb, ll, nn, ss, tt stb., illetve ccs, ggy, lly, ssz stb.) egyaránt két külön mássalhangzóként vesszük figyelembe: pl. “robban, robog”, “alkalom, áll, állat, álmos”, “indít, innen, intézet” stb., illetve “megy, megye, meggy (¬ megy + gy)”, “könnyű (¬ köny + nyű), könyök”.
2.2.1.2.1.	Az összetett szavak besorolásakor (ide számítva az igekötős összetételeket is) az egyes elemeket külön vesszük figyelembe: pl. “meggyújt (¬ meg + gyújt), meglát, megy, meggy (¬ megy + gy)”.
2.2.2.	A könyvtárak, katalógusok (néha egyes lexikonok, esetleg speciális szótárak) felsorolásaiban a magyar és az idegen nyelvű anyag keveredése miatt gyakran az úgynevezett általános latin betűs ábécét használják: a, b, c, d, e, f, g, h, i, j, k, l, m, n, o, p, q, r, s, t, u, v, w, x, y, z.
2.2.2.1.	Az ékezetes betűváltozatokat ekkor nem veszik figyelembe (pl. az “o”, “ó”, “ö”, “ő” betűk között a besorolásban nem tesznek különbséget.
2.2.2.2.	A kétjegyű (háromjegyű) betűk egyes elemeit önálló betűkként veszik figyelembe: pl. gy = g + y, sz = s + z
2.2.3.	Előfordul a két betűrend keverése is, amikor általában a mássalhangzókat az általános besorolás, a magánhangzókat viszont a magyar besorolás szerint kezelik.

3. Hangtörvények

(a hangok használatára vonatkozó szabályszerűségek, valamint a beszéd során végbemenő hangmódosulások)

3.1.	Magánhangzótörvények
3.1.1.	Magánhangzó-harmónia: a magyar nyelv egyik legjellemzőbb sajátossága – akárcsak a többi finnugor nyelvé (valamint a török nyelveké) – az, hogy a toldalékok (ragok, jelek, képzők) jelentős része két, három, esetleg (a kötőhangot is figyelembe véve) négy, sőt öt változatban fordul elő (-ban/-ben, -nk/-unk/-ünk, -lak/-lek, -ok/-ek/-ök, -hoz/-hez/höz, bb/(-obb)/-abb/-ebb; -k/-ok/-ak/-ek/-ök; d/-od/-ad/-ed/-öd, -odik/-adik/-edik/-ödik; szor/-szer/-ször; stb.), és főleg a szótőben található magánhangzóktól (részben azonban nyelvtörténeti tényezőktől) függ, hogy közülük melyik kapcsolódik hozzá
3.1.1.1.	Hangrend
3.1.1.1.1.	magas hangrendű szavak: csak magas magánhangzó (e, é, i, í, ö, ő, ü, ű) van bennük – pl. gyerek, gyümölcs, kényelmetlen, hideg, híres, hűvös, négy, beszélget, siet stb.;
3.1.1.1.2.	mély hangrendű szavak: csak mély magánhangzó (a, á, o, ó, u, ú) van bennük – pl. asztal, ország, hosszú, unalmas, olcsó, három, vásárol, mozdul stb.;
3.1.1.1.3.	vegyes hangrendű szavak: magas és mély magánhangzó is van bennük – pl. hiba, kávé, április, vidám, udvarias, sétál , vigyáz, alakít;
3.1.1.2.	Hangrendi illeszkedés
3.1.1.2.1.	Szabályos illeszkedés
3.1.1.2.1.1.	a mély hangrendű szavakhoz a többalakú toldalékok közül mindig mély hangrendű kapcsolódik: várba, asztalon, országban, hosszúak, unalmasabb, olcsóbban, hármas, adok, vásárolnánk, mozdultatok;
3.1.1.2.1.2.	a magas hangrendű szavakhoz a többalakú toldalékok közül mindig magas hangrendű kapcsolódik: vízben, gyerekek, gyümölcsből, kényelmetlenül, hidegen, híresebb, négyes, kértük, beszélgetnénk, siettetek stb.;
3.1.1.2.1.3.	a vegyes hangrendű szavakhoz a többalakú toldalékok közül mindig mély hangrendű kapcsolódik: hibáról, kávéba, áprilistól, vidáman, udvariasak, sétálok, vigyáznának, alakítod;
3.1.1.2.1.4.	az összetett szavaknál az illeszkedés mindig az utótag hangrendjének megfelelően történik: Budapest (Budapesten), gyógyszer (gyógyszerek), huszonöt (huszonöttel), meglát (megláttam), ugyanez (ugyanezen), visszamegy (visszamegyünk);
3.1.1.2.2.	Rendhagyó illeszkedés
3.1.1.2.2.1.	Magas hangrendű toldalék helyett mély hangrendű:
3.1.1.2.2.1.1.	számos, csak “i”, “í” magánhangzót tartalmazó (többnyire egytagú) ige, valamint néhány, csak “i”, “í” magánhangzót tartalmazó egytagú névszó nyelvtörténeti okokból mély hangrendű toldalékokat kap;
3.1.1.2.2.1.1.1.	az “i”, “í” magánhangzót tartalmazó egytagú igék többsége mély hangrendű toldalékokat kap: pl. bír (bírok), bízik (bíztok), hív (hívnak), hízik (híztatok), ír (írnánk), iszik (igyál), nyílik (nyíló), nyit (nyitva), sír (sírtam), szid (szidlak), szív (szívjuk), tilt (tiltson);
3.1.1.2.2.1.1.1.1.	azonban magas hangrendű toldalékokat kap: pl. csíp (csípnek), hisz (hiszem), visz (vittünk), illik (illene);
3.1.1.2.2.1.1.2.	a csak “i”, “í” magánhangzót tartalmazó “-ít” végű igék közül mély hangrendű toldalékokat kap: pl. hígít (hígítva), indít (indították), piszkít (piszkítson), tisztít (tisztítanátok);
3.1.1.2.2.1.1.3.	a csak “i”, “í” magánhangzót tartalmazó egytagú főnevek közül mély hangrendű toldalékokat kap: pl. csík (csíkok), díj (díjat), híd (hídon), síp (síppal), sír (sírja), szíj (szíjnak), zsír (zsírban);
3.1.1.2.2.1.1.4.	a csak “i”, “í” magánhangzót tartalmazó egytagú melléknevek közül mély hangrendű toldalékokat kap: pl. híg (hígabb), nyílt (nyíltan);
3.1.1.2.2.1.2.	mély hangrendű toldalékokat kapnak a következő mély magánhangzót nem tartalmazó főnevek: férfi (férfiak), cél (célhoz), héj (héjjal), derék (derekam).
3.1.1.2.2.2.	Mély hangrendű toldalék helyett magas hangrendű:
3.1.1.2.2.2.1.	az utolsó szótagban “ö”, “ő”, “ü”, “ű” hangot tartalmazó (általában idegen eredetű) vegyes hangrendű szavak magas hangrendű toldalékot kapnak: pl. amatőr (amatőrök), kosztüm (kosztümöm), manikűr (manikűröz), operatőr (operatőrrel), parfüm (parfümöt), sofőr (sofőrnek);
3.1.1.2.2.2.2.	az utolsó szótagjukban “e” hangot tartalmazó idegen eredetű vegyes hangrendű szavak általában magas hangrendű toldalékot kapnak: pl. docens (docensnek), József (Józsefet), koncert (koncertre), korrekt (korrekten), modell (modellek), november (novembertől), október (októberben), partner (partnerem), púder (púderrel);
3.1.1.2.2.3.	az utolsó szótagjukban “e”, “é”, esetleg “i” hangot tartalmazó egyes idegen eredetű vegyes hangrendű szavaknál ingadozik a mély és magas hangrendű toldalékok használata: pl. Albert (Albertet/Albertot), aszpirin (aszpirinnel/aszpirinnal), balett (balettre/balettra) fotel (fotelek/fotelok), objektív (objektívek/objektívak), oxigén (oxigénből/oxigénból).
3.1.1.3.	Ajakműködés szerinti illeszkedés
3.1.1.3.1.	ha a toldaléknak van magas labiális (“ö”-s vagy “ő”-s) változata (-ök, -öt, -ön, -ös, -ötök, -ször, -ödik, -ődik stb.), mindig ez kapcsolódik a magas hangrendű igékhez, főnevekhez és számnevekhez, valamint a nemzeti hovatartozást jelentő melléknevekhez, ha azok utolsó szótagja “ö”, “ő”, “ü” vagy “ű” hangot tartalmaz: örül (örültök), kerül (kerüljön), készül (készülök, készülődöm), tükör (tükrötök), betű (betűhöz), mérnök (mérnököm), öt (ötös, ötször), tizenöt (tizenötödik), görög (görögök), török (törököt);
3.1.1.3.2.	a tárgyrag, a többes szám jele, a birtokos személyragok és egyes képzők esetében a labiális (“ö”-s) változat helyett az illabiális (“e”-s) változatot kapják az utolsó szótagjukban magas labiális magánhangzót (“ö”, “ő”, “ü” vagy “ű” hangot) tartalmazó szavak közül egyes melléknevek: zöld (zöldek, zöldet), dühös (dühösek); egyes egytagú magas hangrendű főnevek: könyv (könyvek, könyvem), föld (földet, földek), fül (fületek, füles) tűz (tüzet, tüzem); a magas hangrendű “v” tövű főnevek: fű (füves), kő (kövek, kövez) stb.; szintén “e”-s végződésük van az “ö”-s viszonyragok és névutók személyragos alakjainak (“tőlem”, “belőled”, “közöttetek”, “mögüled”stb.)
3.1.1.3.3.	ha a mély hangrendű toldaléknak van “o”-s és “a”-s változata is, ez utóbbi (-ak, -at, -am, -adik, -astul, -az, -as stb.) csak a mély hangrendű szavak meghatározott köréhez kapcsolódik: általában a mély hangrendű melléknevekhez (kivéve a nemzetiséget jelölőket és néhány más melléknevet, mint “nagy”, “fiatal” stb.), a “hat”, “millió” (“milliom-”) és “milliárd” kivételével a mély hangrendű tőszámnevekhez, valamint a főnevek közül egy sor mély hangrendű egytagúhoz (“ház”, “fal”, “toll” stb.), a mély hangrendű hangzórövidítőkhöz (“kanál/kanal-”, “madár/madar-”, “út/ut-”, “nyár/nyar-” stb.), a mély hangrendű “v” tövűekhez (“ló/lov-”, “tó/tav-”, “szó/szav-” stb.), a mély hangrendű hangzóvesztő tövűek közül az “-alom” végűekhez (“alkalom/alkalm-”, “társadalom/társadalm-”) és még néhány máshoz (“ajak/ajk-”, “vászon/vászn-” stb.); szintén “a”-s végződésük van a mély hangrendű viszonyragok és névutók személyragos alakjainak (“rajtam”, “rólad”, “alattatok”, “miattam” stb.);
3.1.2.	Magánhangzók találkozása:
3.1.2.1.	A magyarban nincsenek kettőshangzók, így az egymás mellé kerülő magánhangzók is mindig teljes értékűek, külön szótagba tartoznak: a-u-tó-i-dat, a-ki-é-i
3.1.2.2.	Ha a két egymás mellé kerülő magánhangzó közül az egyik “e”, “é”, “i” vagy “í”, közöttük – nem kötelező jelleggel – általában egy (hiátustöltő, a kiejtés folyamatosságát elősegítő) “j” hang hallatszik, melyet az írás nem jelöl: diák ® [diják] könyveid ® [könyvejid] apjáé ® [apjájé] fiaim ® [fijajim]
3.2.	Mássalhangzótörvények
3.2.1.	Mássalhangzók kölcsönhatása: az egymás mellé kerülő mássalhangzók kiejtésének megkönnyítése érdekében a szavakon belül vagy – két szó egy egységként való kiejtésekor – a szavak határán bizonyos hangváltozások mennek végbe. Ezek egy része jelölt (az írásképben is megjelenik: pl. kézzel), többségük azonban jelöletlen (csak szóban érvényesül: pl. partja, padtól, két doboz stb.).
3.2.1.1.	Jelöletlenek: E hangváltozások jelentős része – természetesen a tanuló anyanyelvének függvényében – automatikusan végbemegy a magyart idegen nyelvként tanuló vagy használó külföldi beszédében is; tehát az esetek többségében nem arra van szükség, hogy tudatosítsuk a jelenséget a tanulóban, még kevésbé arról, hogy külön gyakoroltassuk vele, hanem csak arra, hogy ne engedjük meg, és főleg ne ösztönözzük az írásképet mechanikusan követő, természetellenes kiejtést.
3.2.1.1.1.	Hasonulás: az egymás mellé kerülő mássalhangzók közül az egyik bizonyos szempontból hasonlóvá válik a másikhoz.
3.2.1.1.1.1.	Zöngésségi hasonulás: ha zöngés és zöngétlen mássalhangzók kerülnek egymás mellé, a második (kettőnél több esetén az utolsó) mássalhangzó zöngésség tekintetében magához hasonítja az előtte álló mássalhangzót (mássalhangzókat). Pl.: “ezt” ® [eszt], “padtól” ® [pattól], egykor ® [etykor], fiókból ® [fiógból], két doboz ® [kéddoboz], városban ® [vározsban] stb.
3.2.1.1.1.1.1.	a zöngés-zöngétlen párt alkotó mássalhangzók a “v” hang kivételével hasonulók és hasonítók is lehetnek: pl. padtól ® [pattól] (hasonítás) kertben ® [kerdben] (hasonulás)
3.2.1.1.1.1.2.	a “v” hang, bár van zöngétlen párja (“f”) csak hasonul, de nem hasonít: pl. nyelvtan ® [nyelftan] (hasonulás) hatvan ® [hatvan] (nincs hasonítás)
3.2.1.1.1.1.3.	a “h” hang hasonít, de nem hasonul (nincs zöngés párja, és általában mássalhangzó előtt egyébként sem hangzik): pl. házhoz ® [hászhoz] (hasonítás)
3.2.1.1.1.1.4.	a zöngétlen párral nem rendelkező zöngés mássalhangzók (m, n, ny, j, l, r) nem hasonítanak és természetesen nem hasonulnak: pl. Jánosnak ® [Jánosnak] (nincs hasonítás) kalapja ® [kalapja] (nincs hasonítás) tükröm ® [tükröm] (nincs hasonítás) átmegy ® [átmegy] (nincs hasonítás)

A zöngésségi hasonulás összefoglalása

zöngétlen ® zöngés			zöngés			például
p ® [b] t ® [d] k ® [g] ty ® [gy] sz ® [z] s ® [zs] c ® [dz] cs ® [dzs] f ® [v]			b d g gy z zs dzs		előtt	népdal ® [nébdal] kertből ® [kerdből] parkban ® [pargban] pontyba ® (ponytyba) ® [ponygyba] buszgyár ® [buzgyár] híres dzsem ® [hírezsdzsem] percben ® [perdzben] kulcsgyár ® [kuldzsgyár] széfben ® [szévben]

zöngés ® zöngétlen			zöngétlen			például
b ® [p] d ® [t] g ® [k] gy ® [ty] z ® [sz] zs ® [s] dz ® [c] dzs ® [cs] v ® [f]			p t k ty sz s c cs f h		előtt	darab sem ® [darapsem] negyedkor ® [negyetkor] haragszik ® [harakszik] egyház ® [etyház] hoztál ® [hosztál] rizshez ® [rishez] edzhet ® [echet] bridzskártya ® [bricskártya] nyelvtan ® [nyelftan]

3.2.1.1.1.2.	Igazodás: a képzés helye szerinti hasonulás, azaz egyes mássalhangzók (a nazálisok: “n”, “m” és “ny”) az őket követő mássalhangzó hatására megváltoztatják képzési helyüket.
3.2.1.1.1.2.1.	n ® [m] p és b előtt: színpad ® [szímpad] különbség ® [külömbség]
3.2.1.1.1.2.2.	n ® [ny] gy és ty előtt rongy ® [ronygy] ponty ® [ponyty]
3.2.1.1.1.3.	Teljes hasonulás: az egymás mellé kerülő mássalhangzók közül az elöl álló teljesen azonossá válik a másodikkal, így a másodiknak megfelelő hosszú mássalhangzó jön létre (ez a jelenség nem feltétlenül kötelező, olykor – főleg lassú, tagolt beszédben – nem, vagy csak részben megy végbe, pl. csak zöngésségi hasonulás történik); az A/3.2.1.1.1.3.11. esetében kivételesen a második hang hasonul az elsőhöz
3.2.1.1.1.3.1.	z / sz /zs ® [s] s előtt tíz sör ® [tíssör] egészség ® [egésség] rizssör ® [rissör]
3.2.1.1.1.3.2.	z / sz /s ® [zs] zs előtt száz zsák ® [százzsák] lesz zsír ® [lezzsír] üres zsák ® [ürezzsák]
3.2.1.1.1.3.3.	z /s / zs ® [sz] sz előtt százszor ® [szásszor] piros színű ® [pirosszínű] Balázs szerint ® [Balásszerint]
3.2.1.1.1.3.4.	sz /s / zs ® [z] z előtt lesz zene ® [lezzene] világoszöld ® [világozzöld] rozszöld ® [rozzöld]
3.2.1.1.1.3.5.	d / t / gy / (ty) ® [c] c előtt nádcukor ® [náccukor] utca ® [ucca] egy centiméter ® [eccentiméter]
3.2.1.1.1.3.6.	d / t / gy / (ty) ® [cs] cs előtt vidd csak ® [viccsak] két család ® [kéccsalád] egy csirke ® [eccsirke]
3.2.1.1.1.3.7.	l ® [r] r előtt balra ® [barra]
3.2.1.1.1.3.8.	l ® [j] j előtt beszélj ® [beszéjj]
3.2.1.1.1.3.9.	n ® [m] m előtt önmaga ® [ömmaga]
3.2.1.1.1.3.10.	n ® [ny] ny előtt tizennyolc ® [tizennyolc]
3.2.1.1.1.3.11.	Előreható teljes hasonulás:
3.2.1.1.1.3.11.1.	j ® [ny] ny után anyja ® [annya]
3.2.1.1.1.3.11.1.	j ® [gy] gy után hagyjuk ® [haggyuk]
3.2.1.1.1.3.11.1.	j ® [ty] ty után bátyja ® [báttya]
3.2.1.1.2.	Összeolvadás: két szomszédos mássalhangzó úgy hat egymásra, hogy mindkettő megváltozik, és egy harmadik , hosszú hangot ejtünk (de lásd: A/3.2.1.1.3. is); ez a jelenség nem feltétlenül kötelező, olykor – főleg lassú, tagolt beszédben – nem, vagy csak részben megy végbe, pl. csak zöngésségi hasonulás történik.
3.2.1.1.2.1.	t + j ® [tty] látjuk ® [láttyuk]
3.2.1.1.2.2.	d + j ® [ggy] családja ® [csalággya]
3.2.1.1.2.3.	n + j ® [nny] unjátok ® [unnyátok]
3.2.1.1.2.4.	t / d /gy + sz ® [cc] kétszer ® [kéccer] adsz ® [acc] egyszer ® [eccer]
3.2.1.1.2.5.	t / d /gy + s ® [ccs] segítség ® [segíccség] szabadság ® [szabaccság] nagyság ® [naccság]
3.2.1.1.2.6.	t / d /gy + z ® [ddz] két zár ® [kéddzár] rövid zokni ® [röviddzokni] nagy zaj ® [naddzaj]
3.2.1.1.2.7.	t / d / gy + zs ® [ddzs] két zsák ® [kéddzsák] negyed zsemle ® [negyeddzsemle] négy zseb ® [néddzseb]
3.2.1.1.3.	Rövidülés: hosszú mássalhangzót csak két magánhangzó között vagy szó végén ejtünk, ha egy hosszú mássalhangzó kerül egy rövid mellé, a kiejtésben lerövidül: álltam ® [áltam] sajttal ® [sajtal] mondd ® [mond] moss ki ® [moski]
3.2.1.1.4.	Nyúlás:
3.2.1.1.4.1.	a “dz” és “dzs” hangot – az A/3.2.1.1.3. pontban leírt rövidüléstől eltekintve – szó belsejében és szó végén mindig hosszan ejtjük: edz ® [eddz] edző ® [eddző] bridzselek ® [briddzselek] menedzser ® [meneddzser]
3.2.1.1.4.2.	egyes szavakban rövid mássalhangzót írunk, mégis hosszút ejtünk: egy, egyet, egyen stb. ® [eggy, eggyet, eggyen stb.] egyes ® [eggyes] együtt ® [eggyütt] egyik ® [eggyik] egyáltalán ® [eggyáltalán] lesz ® [lessz] kisebb ® [kissebb]
3.2.1.1.5.	Hangkivetés: ha három vagy több különböző mássalhangzó kerül egymás mellé, akkor a kiejtésben a középső – főleg a t és d hang – olykor kiesik: mindnyájan ® [minnyájan] ijesztget ® (ijeszget) ® [ijezget] fogd meg ® [fogmeg]
3.2.1.1.6.	Több változás együttes jelentkezése: sokszor a fentiek közül egyszerre több hangváltozás is végbemegy, pl. hasonulás/összeolvadás/ rövidülés küldtem ® (külttem) ® [kültem] hordjuk ® (horggyuk) ® [horgyuk]
3.2.1.2.	Jelöltek: Nem általános jelenségek, hanem bizonyos nyelvtani formákhoz kötődnek
3.2.1.2.1.	a -val/-vel és a -vá/-vé viszonyrag “v” hangja hasonul az előtte álló mássalhangzóhoz: kanál + -val ® kanállal víz + -vel ® vízzel gyerekeim + -vel ® gyerekeimmel bár + -vá ® bárrá érdekes + -vé ® érdekessé mérnök + -vé ® mérnökké
3.2.1.2.2.	kijelentő mód, jelen idő tárgyas ragozásban, valamint felszólító módban a személyrag, illetve módjel “j” eleme hasonul az előtte álló “s”, “z”, “sz” és “dz” hangokhoz: olvas + -ja ® olvassa néz + -jük —nézzük játsz + jon ® játsszon [jáccon] edz + jetek ® eddzetek
3.2.1.2.3.	a mutató névmás egyes számú alakjának “z” hangja hasonul a hozzá kapcsolódó viszonyrag kezdő mássalhangzójához: ez + -ben ® ebben az + -nak ® annak ez + -hez ® ehhez az + -tól ® attól
3.2.1.2.3.1.	a -val/-vel rag esetében a hasonulás két irányban mehet végbe, vagy a rag “v” hangja hasonul a névmás “z” hangjához, vagy a névmás “z” hangja a rag “v” hangjához: ez + -vel ® ezzel az + -val ® azzal ez + -vel ® evvel az + -val ® avval

4. Helyesírás, szótagolás elválasztás

4.1.	Helyesírási alapelvek
4.1.1.	A szavakat általában úgy írjuk, ahogy kiejtjük. Ez a magánhangzók írásában/ejtésében erősebben érvényesül, mint a mássalhangzók esetében.
4.1.2.	A helyesírás az A/3.2.1.2. pont alatt leírt eseteket (jelölt hasonulás) kivéve nem követi a (főleg szóelemek és szavak határán találkozó) mássalhangzók egymásra hatásakor bekövetkező változásokat. (Lásd: A/3.2.1.1.)
4.1.3.	A hosszú mássalhangzó jele mindig dupla mássalhangzó, ezért három azonos mássalhangzót egy szón belül sohasem írunk le egymás mellé. Pl. toll + -lal (¬ -val) ® tollal meggy + -gyel (¬ -vel) ® meggyel jobb + -ból ® jobból orr + -ra ® orra csepp + -pel (¬ -vel) ® cseppel
4.1.3.1.	Összetett szavak esetében ilyenkor kötőjellel választjuk el az összetétel tagjait: sakk-kör ott-tartózkodás csekk-könyv
4.1.4.	Sok régi családnévben a mai nyelvhasználattól eltérő írásképet és kiejtést találunk. Pl. aá / aa = [á] Gaal, Gaál [gál] eö = [ö] Eötvös [ötvös] y = [i] Ady [adi] ch = [cs] Madách [madács] gh = [g] Balogh [balog] tz = [c] Atzél [acél] ts = [cs] Kováts [kovács] stb.
4.2.	Szótagolás, elválasztás
4.2.1.	A magyar szavak annyi szótagból állnak, ahány magánhangzó van bennük: minden magánhangzó (az őt kiegészítő mássalhangzóval/mássalhangzókkal együtt) külön szótagot képez. Pl.: asz-ta-la-im, kert-je-ink, gye-re-ke-i-é, a-u-tó stb.
4.2.2.	A szótaghatáron (két magánhangzó között) található egy, két vagy több mássalhangzó közül egy, és mindig csak egy (az utolsó) átkerül az új szótagba. Ez a szabály érvényes a hosszú mássalhangzókra is, melyeket a szótagolás szempontjából két azonos mássalhangzó együttesének tekintünk. (A hosszú két- vagy háromjegyű mássalhangzókat ilyen esetben kétszer teljes formájukban írjuk ki.) A szótag így mindig vagy magánhangzóval, vagy egyetlen mássalhangzóval kezdődik. Pl.: ke-res-ke-de-lem, asz-tal, asz-ta-lon, szend-vics, szend-vics-csel, kert-ből, ker-tek-ben, e-dző, bri-dzsel, eb-ben, a-hon-nan, megy-gyet, játsz-szon, higy-gye, vonz-za stb.
4.2.3.	Az összetett szavakat az összetétel határán mindig összetevőik szerint választjuk el. Pl.: rend-őr, kilo-gramm, hideg-front, jég-kristály, selyem-blúz, meg-írja, el-olvas, Magyar-ország stb.
4.2.4.	Bár elméletileg lehetséges, elválasztáskor nem szokás a szó végén egyetlen magánhangzót hagyni, vagy az új sorba egyetlen magánhangzót átvinni; ilyenkor inkább nem alkalmazzuk az elválasztást.