Az egyszerű mondat szórendje

A nyelvi formák rendszere

E. Az egyszerű mondat szórendje

Bevezetés

1.     A szószerkezetek belső sorrendje
2.     Az ige a központban
3.     A szórendi táblázat mezőinek értelmezése
3.1. A: a szórend szempontjából közömbös pozíció
3.2. B²: a szórendet kis mértékben befolyásoló pozíció
3.3. B¹: a két releváns pozíció közül az egyik
3.4. C¹: szórendi szempontból a legfontosabb pozíció
3.5. C²: segédpozíció
3.6. D: a szórend szempontjából legsemlegesebb pozíció
3.7. Megjegyzések
A magyar nyelv szórendjét kötetlennek, szabadnak szokták mondani. Ez annyiban igaz, hogy a mondatszintű összetevők: az állítmány (azaz az ige, illetve névszói-igei állítmány esetén ezen belül az ige és a névszói állítmányi rész is), az alany, a tárgy és a különböző határozók helye a mondatban nincs eleve meghatározva, különböző típusú mondatokban, különböző beszédszándék és kommunikációs cél esetén eltérő sorrendben követik egymást. Bizonyos esetekben a szórendi változatok jelentése szinte azonos, máskor azonban alapvető különbség van közöttük.

A magyart idegen nyelvként tanulóban ezért az első lépésektől kezdve tudatosítani kell, hogy a magyar szórendet is szigorú szabályok irányítják, melyek megszegése, illetve figyelmen kívül hagyása a kommunikációs cél elérését lehetetlenné teheti. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy fel kell ismernie, és alkalmaznia kell a finomabb, árnyalatnyi jelentéskülönbségeket magukkal hozó szórendi változatokat is. Azonban mind a receptív, mind a produktív nyelvhasználatban biztosan kell kezelnie azt a néhány alapvető szórendi jelenséget, melyek a lényeges jelentéskülönbségek hordozói. A következőkben részletesen ismertetjük ezeket, míg a kevésbé fontos jelenségekre csak utalunk.

Mint a nyelvtani összefoglaló egészében, itt sem arról van szó, hogy a tanulónak ilyen mélységben és tudatosan el kell sajátítania e szórendi változatok kezelését. A tananyagtervezőknek, -szerzőknek, illetve a tanároknak szeretnénk egyértelmű és világos, megfelelő szelekcióval a tanulónak is továbbítható képet adni a magyar mondat – sokszor nehezen érthetőnek és éppen ezért a tanítás/tanulás során másodlagosnak tekintett, pedig megfelelő hozzáállással gyorsan és könnyen elsajátíttatható – szórendjéről.

A következő példákon bemutatjuk a két alapvető mondattípus, az igei állítmányú (I.) és az névszói-igei állítmányú (II.) mondat néhány szórendi változatát. A szemléletesség kedvéért a mondatszintű összetevők – az állítmány, azaz az ige (és névszói-igei állítmány esetén ezen belül az ige és a névszói állítmányi rész is), az alany, a tárgy és a különböző határozók – aláhúzással megkülönböztetve jelennek meg. A felsorolt példák arra szolgálnak, hogy egyrészt lássuk, hányféle (a példáinkban felsoroltaknál is jóval több) eltérő variáció lehetséges, másrészt elkülönítsük a funkcionálisan alapvető különbségeket a csupán jelentésárnyalatokat hordozó változatoktól.

1.	A szószerkezetek belső sorrendje
1.1.	alany-állítmányi szószerkezet (C/3): a szerkezet tagjainak sorrendje változó, csak tendenciaként érvényesül, hogy az alany általában megelőzi az állítmányt;
1.1.1.	az névszói-igei állítmány (C/3.1.1.) belső sorrendje nem kötött;
1.2.	igei (tárgyas és határozós) szószerkezetek (C/4): a szerkezettagok sorrendje változó;
1.3.	főnévi szószerkezet: a belső szórend kötött (lásd C/1.1.2.6.2.), a bővítmények mindig megelőzik a főnevet;	a nagy ház, ez a nagy ház, két nagy ház, két ház, ez a két nagy ház, az orvos háza, az orvos nagy háza, az orvosnak ez a két nagy háza
1.4.	melléknévi szószerkezet: lásd C/2.4.;
2.	Az ige a központban
2.1.	Az I. csoportban az 1-4. mondatok, a II. csoportban pedig az 1-5. mondatok jelentése csak árnyalatokban tér el egymástól, mindegyik ugyanazt a kommunikációs célt szolgálja: közli, hogy mit csinál most a pincér, illetve milyen hangulatban volt tegnap a bárban Kati. (Az alapvető kommunikációs cél azonosságára egyértelműen utal az ige előtti elem azonossága (“az asztalra”, illetve “vidám”). Ezek mind neutrális mondatváltozatoknak tekinthetők, hacsak nem adunk az ige előtti szavaknak külön hangsúlyt (pl. “az asztalra” teszi, nem pedig a polcra; ill. “vidám” volt, nem pedig részeg). Az I. csoportban az 5. és 6. mondat egyaránt azt közli, hogy a pincér “a bort” tette az asztalra, és nem mást, míg a 7. mondat tartalma az, hogy “a pincér” volt az, aki a bort az asztalra tette. A II. csoportban a 6. 7. és 8. mondat jelentése eltérő, sorrendben: a bár volt az a hely, ahol Kati vidám volt; a tegnapi volt az a nap, amikor Kati vidám volt; Kati volt az a személy, aki vidám volt. Ez utóbbiak (I./5-6, valamint II./6-8) mind nyomatékos mondatok.	I. II.
2.2.	Az E/2.1.-ben bemutatott példák alapján megfogalmazhatjuk a magyar szórend alapvető szabályait.
2.2.1.	A szórend nem lineáris: nem releváns, hogy mi az első, a második, a harmadik, stb., az utolsó összetevő a mondatban.
2.2.2.	Szórendi szempontból irreleváns az egyes mondatszintű összetevők – szószerkezetek – mondattani funkciója (állítmány, alany, tárgy, határozó).
2.2.2.1.	Kivétel maga az ige, amely mindig a szórendi elrendezés központi eleme.
2.2.3.	A mondatban két releváns szórendi pozíció van: az ige által elfoglalt (bárhol is helyezkedik el lineárisan a mondatban) és az azt közvetlenül megelőző pozíció.
2.2.3.1.	Az ige (maga az ige, igekötő, illetve igemódosító nélkül; névszói-igei állítmány esetében olykor – kijelentő mód, jelen idő egyes és többes szám harmadik személy – ? formában van jelen) szórendi szempontból a mondat központja: minden további pozíciót az igéhez való viszonya határoz meg. Ha az ige megkapja a mondatban a nyomatékot (főhangsúlyt), az előtte levő pozíció (az általunk alkalmazott jelölési rendszerben B¹) üres marad.
2.2.3.2.	Az ige előtti pozíciót mindig a mondat legfontosabb eleme foglalja el. Határozott tendencia a magyar mondatban, hogy ez a pozíció lehetőleg ne maradjon üres, ezért foglalja el a neutrális állító mondatban az igekötő, az igemódosító, az névszói-igei állítmány névszói része, vagy – ezek hiányában – bármely más határozó vagy tárgy, amelyet közvetlenül az ige elé helyezhetünk anélkül, hogy erősebb (kontrasztív) hangsúlyt, nyomatékot kapna. Ha mégis üres marad, az ige kapja meg a mondatban a legerősebb hangsúlyt.
2.2.4.	A fenti két pozíción kívül található mondatszintű összetevők a mondat értelmének alapvető megváltoztatása nélkül (bizonyos korlátok között) szabadon mozgathatók a releváns pozíciók elé vagy mögé.

3. A szórendi táblázat mezőinek értelmezése:
(a szórend tárgyalásakor végig ezt a rendszert alkalmazzuk)

3.1.	A: a szórend szempontjából közömbös pozíció; tendenciaszerűen azonban a mondatnak már ismert, nem új információt hordozó elemei szoktak itt lenni, mindenekelőtt időhatározók, az alany, esetleg helyhatározó, tárgy stb.; az ezen a helyen található elemek – a mondat értelmének, logikai hangsúlyainak árnyalatnyi megváltoztatásával – áthelyezhetők a D pozícióba.
3.2.	B²: a szórendet kis mértékben befolyásoló pozíció; általában bizonyos típusú elemek helyezkednek el itt, például az “is” kötőszóval kiegészített elemek (én is, most is, könyvet is, magyarul is stb.), a “mind-” kezdetű névmások, határozószók, illetve az azokkal kiegészített elemek (minden, mindenki, mindig, minden héten, minden kérdésre, mindegyik dobozban stb.), más, úgynevezett pozitív összefoglaló értékű határozók (gyakran, jól, általában, rendszeresen, végleg, sokan stb.); az ezen a helyen található elemek, bár logikailag hangsúlyosaknak tűnnek (kivételes esetektől eltekintve) nem kerülhetnek a B¹ pozícióba; ugyanakkor – a mondat értelmének, logikai hangsúlyainak csekély megváltoztatásával – áthelyezhetők a D pozícióba. (Az A pozícióba viszont szintén nem kerülhetnek át. A szokás szerint az A pozícióban elhelyezkedő elemeket csak akkor előzik meg, ha azok a B¹ pozícióba kerülnek. Pl.: Hétfőn mindig könyvtárba megyek. « Mindig hétfőn megyek könyvtárba.)
3.3.	B¹: a két releváns pozíció közül az egyik: ez a neutrális (erős nyomatékot egyik elemre sem helyező) állító mondatban, illetve a nyomatékot az igés mondatokban az igekötős, illetve komplex (igemódosítóval kiegészített, lásd C/4.2.1.5.) igére helyező állító mondatban az igekötő, illetve igemódosító helye, valamint hasonló esetben névszói-igei állítmányú állító mondatban a névszói rész helye. Ugyanezt a pozíciót foglalják el – az eredetileg ott található elemeket kiszorítva és a C² pozícióba kényszerítve – a kontrasztív nyomatékot felvevő elemek (én = nem más; most = nem máskor, a könyvet = nem mást stb.), az ige kivételével a tagadott elemek (nem te, nem most, nem mindig, nem ezt, nem a könyvtárban, nem a táviratot stb.), a kérdőszók, illetve a kérdőszókkal kiegészített elemek (ki, mi, mikor, hogyan, miért, hány autót, milyen könyvekről, melyik bőröndben stb.), illetve eldöntendő kérdésnél az az elem, amelyre kérdezünk.
3.4.	C¹: szórendi szempontból a legfontosabb pozíció: az ige helye, a szórend vonatkoztatási pontja. A ragozott igealak mindig itt helyezkedik el. Igekötős ige esetében természetesen csak maga az ige van itt, az igekötő a hangsúlyviszonyoktól függően a B¹ vagy a C² pozíciót foglalja el. Névszói-igei állítmány esetén kijelentő mód jelen idő egyes és többes szám harmadik személyben állító mondatban üres marad, tagadó mondatban pedig a “nem” tagadó szó tölti ki. Ha a B¹ pozíció üres, a mondat főhangsúlya, illetve relatív nyomatéka a C¹ pozícióra kerül.
3.5.	C²: segédpozíció: a hangsúlyviszonyoknak megfelelően a B¹ pozícióból kikerülő elemek foglalják el. (Kevés kivételtől eltekintve ezek az elemek a D pozícióba is áthelyezhetők.)
3.6.	D: a szórend szempontjából legsemlegesebb pozíció: a különösebb hangsúllyal nem rendelkező elemek foglalják el. Ha az elem ismert voltát ki akarjuk emelni, áthelyezhetjük az A pozícióba.
3.7.	Megjegyzések:
3.7.1	két kitöltött pozíció közötti üres pozíció természetesen nem jelent szünetet a beszédben;
3.7.2	a B¹, C¹ és C² pozíciókat kivéve, az egyes pozíciókban egyszerre több különböző mondatszintű összetevő is állhat;	A: Éva tegnap levelet kapott. B²: Itt én is mindig megállok. D: Megkaptam a választ Amerikából.
3.7.2.1.	azonos elem halmozott használata (mellérendelése) természetesen bármely pozícióban előfordulhat;	A: Éva és Kati levelet kapott. B²: Itt Péter és János is megáll. B¹: Ma a levelet és a pénzt adtam fel. C¹: Sokat írunk és olvasunk. C²: Nem én vagyok náthás és rekedt. D: Elmegyünk egy színházba vagy moziba.