4. fejezet: A RÉSZLETES LEÍRÁS ELEMEI
 

A kommunikatív megközelítés célja: képessé tenni a tanulót arra, hogy az idegen nyelvet saját céljainak megfelelően tudja használni. Hogy melyek ezek a célok, az függ a tanuló személyétől, körülményeitől, szükségleteitől és érdeklődésétől. Ezek a célok sohasem láthatók előre teljesen, de egy adott célcsoport esetében – bármily heterogén összetételű legyen is az – megkísérelhetjük azoknak a dolgoknak az azonosítását, amelyekre nagy valószínűséggel a csoport minden tagjának szüksége van, vagy amelyeket meg akarnak tenni az idegen nyelven. Annak érdekében, hogy ezt megvalósítsuk, meg kell próbálnunk meghatározni, milyen szituációkban fogják a legnagyobb valószínűséggel használni az idegen nyelvet, milyen szerepekben fognak megjelenni ezekben a szituációkban, és milyen feladatokat kell majd megoldaniuk az idegen nyelven. Mindennek a meghatározásában – különösen ha egy kellően részletes leírást akarunk készíteni – csak feltevésekre hagyatkozhatunk. Feltevéseinket azonban nagyobb biztonsággal tudjuk megfogalmazni, ha támaszkodunk kollektív tapasztalatainkra, a világra vonatkozó ismereteinkre, és felhasználjuk mindazt, amiben a témával kapcsolatban – kimondva vagy hallgatólagosan – egyetértés alakult ki. Az e téren napjainkban rendelkezésre álló tapasztalatok és ismeretek egyáltalán nem elhanyagolhatók. Az utóbbi két évtized nyelvoktatási gyakorlata, a számtalan kommunikatív szemléletű nyelvkönyv és más nyelvoktatási anyag sikere igazolni látszik mindazt, ami az első angol “Küszöbszint”, az eredeti “Threshold level” megjelenésekor csak feltevés volt. Bár ennek következtében az angol “Küszöbszint” újabb kiadásai és más nyelvekre elkészített adaptációi, ezek között most a magyar változat, már sokkal biztosabb talajra támaszkodhatnak, egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy továbbra is csak feltevésekről van szó azt illetően, hogy mi a közös az igen nagy és heterogén célcsoport tagjai között, ugyanakkor pedig az őket elválasztó egyedi sajátosságokat szándékosan nem vesszük figyelembe. Más szóval ez azt jelenti, hogy a magyar “Küszöbszint” is csak egy általános célkitűzés, melyet ráadásul sohasem szabad véglegesnek, befejezettnek tekinteni, hanem rugalmas és kreatív módon kell felhasználni.

Az “Általános leírás” és különösen a “Bővebb leírás” megfogalmazta a “Küszöbszint” célját. A kérdés most már az, hogyan lehet mindezt a leghasználhatóbban részletezni, elemek koherens láncolatára lebontani úgy, hogy jól szolgálják azoknak a célját, akiknek a részletes leírást szánjuk.

Kiindulópontnak azokat a szituációkat tekintjük, amelyekkel a nyelvtanuló a legnagyobb valószínűséggel találkozik. Minden szituáció sajátos kommunikációs eszközök használatát követeli meg. Ugyanakkor ezekben a követelményekben van valami alapvetően közös, mindegyik feltételezi annak meglétét, amit általános kommunikatív képességnek tekinthetünk. Így a tanulói szükségletek gazdaságos leírásának meg kell határoznia ezen általános kommunikatív képesség összetevőit, továbbá – minden előre látható szituációhoz – azt a speciális képességet, amelynek meglétét az adott szituáció megkívánja. Az általános képesség, a legtöbb kommunikációs szituációban nélkülözhetetlen képesség lesz a tárgya a részletes leírás döntő részének. Valójában csak egyetlen rész fog foglalkozni a speciálisan szituációhoz kötött képességgel, és ez – ahogy várható – főként konkrét szótári egységeket tartalmaz. A kommunikatív megközelítés a nyelvtudás megszerzését – ez bármennyire is fontos – nem tekinti öncélnak. Elérendő célja a nyelv használatának a képessége, az, hogy a tanuló a nyelv segítségével meg tudja tenni azokat a dolgokat, amelyeket meg kell tennie vagy meg akar tenni.

A részletes leírás kiindulópontja tehát “Nyelvi funkciók”listája, amely tartalmazza mindazokat a dolgokat, amelyeket az emberek nyelvi eszközök segítségével megcsinálhatnak, elvégezhetnek. Ilyen dolgok pl.: leírás, tudakozódás, tagadás, köszönetmondás, mentegetőzés, érzelemkifejezés stb. Ezeket a dolgokat mint nyelvi funkciókat említjük, és azt mondjuk, hogy az “Elnézést kérek” kifejezéssel a mentegetőzés vagy a sajnálkozás nyelvi funkcióját valósítjuk meg. A részletes leírás első összetevője azoknak a legvalószínűbb nyelvi funkcióknak a listája, amelyeket a célcsoport tagjainak várhatóan majd alkalmazniuk kell.

A nyelvi funkciók nem önmagukban, izoláltan műkődnek. Ha azt mondjuk: “Elnézést kérek”, valamiért mentegetőzünk, vagy valami miatt sajnálkozunk, még ha nem is említjük ezt a valamit explicit módon, mivel kellően világos a kontextusból, amelyben a kijelentés elhangzik. Ha azonban azt mondjuk: “Elnézést kérek a késésért”, explicit módon utalunk egy meghatározott fogalomra, a “késés” fogalmára. A nyelvi funkciók működéséhez ilyen fogalmak kapcsolódhatnak. Megkülönböztetünk közöttük ”általános fogalmakat” és “konkrét fogalmakat”. Az általános fogalmak olyanok, amelyek majdnem minden szituációban megjelenhetnek, a specifikus fogalmak pedig azok, amelyeket valószínűleg csak bizonyos meghatározott szituációkban használunk. A legtöbb szituációban szükséges lehet az időre, helyre, mennyiségre vagy minőségre való utalás, a dolgok, személyek közötti viszonyok kifejezése. Ezeket a fogalmakat a második részben, az “Általános fogalmak” című fejezetben soroljuk fel. Másrészt egy olyan fogalom, mint a “menetrend”, valószínűleg csak az utazással kapcsolatos szituációkban jelenik meg, vagy a “burgonya” fogalma az “étkezés”-sel vagy a “mezőgazdaság”-gal kapcsolatban. Az ilyen – szituációhoz, témakörhöz kötött – fogalmakat a harmadik részben, a “Konkrét fogalmak” című fejezetben mutatjuk be. E harmadik rész általános utalásokat tartalmaz arra vonatkozóan is, hogy kiktől várható el, hogy az egyes szituációkban vagy témakörökkel kapcsolatban képesek legyenek kommunikálni. Az ilyen utalások megkönnyítik azoknak a fogalmaknak a kiválasztását, amelyek egy célcsoport tagjai számára különösen fontosak lehetnek.

Mielőtt áttérnénk a részletes leírás további összetevőire, meg kívánjuk jegyezni, hogy a fenti különbségtétel funkciók és fogalmak között egyfelől, általános és konkrét fogalmak között másfelől, nem mindig valósítható meg teljes következetességgel. Így bizonyos nyelvi funkciókat mint fogalmak kifejezőit is értelmezhetjük, és bizonyos fogalmak esetén az “általános“ és “konkrét” megkülönböztetés önkényesnek tűnhet. Nem tagadható, hogy osztályozási rendszerünknek megvannak a maga hiányosságai. Ennek ellenére a lehető legteljesebb leírást biztosítja, és már messzemenően bizonyította használhatóságát különböző gyakorlati célok megvalósításában.

Ha a nyelvhasználatot bizonyos funkciók és a hozzájuk kapcsolódó fogalmak alkalmazásaként mutatjuk be, háttérbe szorulhat az a tény, hogy a valóságos kommunikációs helyzetekben ezek a funkciók ritkán valósulnak meg elszigetelten. Egy kommunikációs helyzet rendszerint azt kívánja meg, hogy több funkció egymással többféleképpen összekapcsolva, különböző sorrendbe állítva működjön. Ezeknek a kombinációknak és a sorrendiségnek a megjósolhatósága általában igen korlátozott. De vannak bizonyos alapvető jellegzetességek és sémák, amelyek kisebb-nagyobb rendszerességgel megismétlődnek, és ezeknek bizonyos szintű ismerete elengedhetetlen az eredményes kommunikációhoz. A nyelvi funkciók listája számos ilyen jellegzetességet tartalmaz a “szövegszervezés” címszó alatt. Ezeknek átfogóbb bemutatását adja a “Társalgási minták” című fejezet, amely a párbeszédeket állítja középpontba.

A jelenlegi munkában, mint az angol “Threshold level” újabb változatában is, a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kap a média által létrehozott nyomtatott és beszélt szövegek kezelésének készsége. Ez a készség a “Bővebb leírás” harmadik pontjaként szerepelt. Az erősebb hangsúly következtében a részletes leírásban külön fejezetet kap a “Szövegkezelés” (9. fejezet).

Az “Íráskészség” is kap egy rövid fejezetet (10. fejezet), mert megfelelőbb lehet, ha külön áttekintést adunk erről a témakörről, így nem kell a részletes leírás különböző részeiből összeszedni az idetartozó tudnivalókat.

A nyelvi funkciók működését és sorrendiségét bizonyos mértékben azok a társadalmi konvenciók irányítják, amelyek egy adott nyelvközösségben élnek. Ezek a konvenciók részét képezik a szociokulturális környezetnek, amelyben az illető nyelvet a kommunikáció eszközeként használják. Ez a környezet erősen befolyásolja, hogy az emberek mit mondanak, és hogyan mondják azt. Az eredményes kommunikációhoz még a küszöbszinten is szükséges, hogy a tanulók valamennyire ismerjék ezt a környezetet, vagy legalábbis tudatában legyenek annak, milyen jelentősége lehet. Mindezzel a részletes leírás egy külön fejezete foglalkozik, melynek címe: “Szociokulturális kompetencia” (11. fejezet).

A való élet számos kommunikációs helyzetében a tanuló felkészültsége – tudását, készségeit és tájékozottságát tekintve – nem fog megfelelni az e szituációk által támasztott követelményeknek. A kommunikáció sikere ilyenkor azon múlik, hogy a tanuló felkészültsége hiányosságai ellenére is képes-e valahogyan az adott helyzet követelményeivel megbirkózni. Ennek érdekében a részletes leírás tartalmaz egy “Kompenzációs stratégiák” című fejezetet is (12. fejezet).

Végül figyelmet fordítunk arra is, hogy az idegen nyelv tanulása során szerzett tanulási tapasztalatokat a nyelvtanuló miként hasznosíthatja tanulói minőségében. Valójában ez kívül esik a “Küszöbszint” számára meghatározott célok körén. Mégis feltételezhető, hogy azok a tanulók, akik valamelyest tisztában vannak a “hogyan tanuljunk?” kérdésével, biztosabban át fogják tudni lépni a “küszöböt”, mint azok, akiknek nincsenek ilyen ismereteik. Ezért úgy gondoljuk, helye van a “Hogyan tanuljunk?” fejezetnek is a részletes leírásban (13. fejezet).

A küszöbszint részletes leírásában a tényleges nyelvi formák (nyelvtani szerkezetek, szavak stb.) másodlagos szerepet játszanak. A küszöbszinten a követelmény az, hogy a tanuló képes legyen bizonyos dolgokat elvégezni az idegen nyelven (esetünkben magyarul); az viszont, hogy hogyan végzik el ezeket a dolgokat, nem a fő szempont számunkra. Ebből kiindulva arra szorítkozunk, hogy – a “Készségszint” című fejezetben (14. fejezet)– jelezzük, melyek az eredményes kommunikáció legfontosabb minőségi kritériumai ezen a szinten. Ezen kívül csak annyit érzünk indokoltnak, hogy valamilyen útmutatást adjunk arról, a tanuló hogyan lehet képes a leírásban szereplő dolgokat nemcsak eredményesen, hanem a tanulási terhelés szempontjából is a lehető leggazdaságosabban elvégezni. Ezért mellékeljük a különböző nyelvi funkciókat és fogalmakat képviselő nyelvi formákat. Ezek a nyelvi formák azonban nem jelentenek grammatikai és szókincsbeli előírásokat. Hasznos tájékoztatást nyújthatnak, világosan jelzik a használat formális/informális jellegét, ezek mértékét, és a nyelvi kifejezések “tárházaként” szolgálhatnak. Ugyanezek a megjegyzések érvényesek a részletes leírást kiegészítő függelék szógyűjteményére és nyelvtani összefoglalójára.

Ahogy a nyelvi formákat bemutató fejezetekben majd látni fogjuk, a formális–informális nyelvhasználat tekintetében meglehetősen semleges kifejezésmódokat javaslunk. Mivel a tanulónak csak eléggé korlátozott ismeretei lehetnek a nyelvi formáknak az adott szociokulturális környezetben való használatáról, azt tanácsoljuk, hogy kerülje a szélsőségeket mind a formális, mind az informális használat irányában. Ha mindemellett mégis felmerül erősebben jelölt regiszterek használatának az igénye, a megfelelő nyelvi formákkal bármikor kiegészíthetjük a leírást. A listákban bizonyos nyelvi formákat “R” betű jelöl. Ezek olyan elemek, amelyeket a kommunikációs partnerektől nagy valószínűséggel hallani fog a nyelvtanuló, de aligha lesz szüksége ezek aktív használatára. Az “R” így azt jelenti, hogy a tanulónak legalább e nyelvi formák megértésére képesnek kell lennie. Elég nagy biztonsággal meghatározható, hogy mely nyelvi formákat kell ide sorolnunk. A tanuló ezek mellett számos más nyelvi formával fog találkozni, különösen a “Bővebb leírás” 3. pontjával kapcsolatosakkal. Mivel ezeknek a formáknak a gyakoriságát nehéz megjósolni, nem is kívánunk további útmutatást adni ebben a leírásban. Egy ilyen próbálkozás már csak azért is szükségtelen lenne, mert anyagunkban nagy hangsúlyt kapnak a tanuló “kompenzációs stratégiái”, amelyek révén – várhatóan – boldogulni fog az ismeretlen elemeket tartalmazó szövegekkel is.